Essential > Feng shui Bagua Harmony

Feng Shui Bagua Harmony

A kínai gyógyászat alapfogalma a Chi, azaz az életenergia, amely a meridiánokon keresztül kering  szervezetünkben. Ha megakad, kialakulhatnak a betegségek. Az illatok hatnak tudatalattinkra, befolyásolják gondolatainkat, viselkedésünket. Segítségével valamint a termékek körkörös mozgással bőrre való felvitelével célirányosan tudjuk irányítani a Chi megfelelő áramlását. Az ősi kínai gyógyászat szerint testünk energiáit valamint az otthonunkban áramló chit - azaz életenergiát -hatékonyan tudjuk módosítani a Feng Shui illataival. A chi keringése természettudományos jelenség. Mindent áthat, az embert, a levegőt a vizet, a gyógynövényeket. A termék magába zárja a szabadon áramló chi energiáit és használata közben átjárja testét. A harmonikus áramlása kiegyensúlyozza az életünket. Személyiségünk tükre a testünk, a benne keringő chi állapota tőlünk függ. A termék használatával életerőt adunk energiaközpontjainknak, s a chi szabadon áramolhat a testben.

Frissnek, újjászületettnek érezzük magunkat.

Ajándékozza meg magát a szabadon áramló Chi éltető erejével!

Szilvásy Judit

Feng Shui szakértő


ÉLETFILOZÓFIA BALZSAMBA ZÁRVA!

Gyógynövények jótékony hatóanyagait egyesíti legjobb szakembereink tudásával, hogy bőrének tökéletes ápolást és védelmet biztosítson. Ez a gazdag balzsam fokozza bőre természetes megújulását, és ellenállóvá teszi bőrét a környezet káros hatásaival szemben. Gyógynövények (Ginseng, Aloe, Macskakarom, Ginkgo, Myrtus, Neemfa, Szantálfa, Japán keserűfű, Mate, Feketenadálytő, Gyömbér, Kamilla, Körömvirág ) hatóanyagainak széles skáláját egyesíti vitaminok (A,E,B6) és növényi olajok (búzacsíra, jojoba, avokádó, ligetszépe, kukoricacsíra, szőlőmag) hatóanyagaival mézzel és méhpempővel, hogy bőre bársonyos és fitt maradjon hosszú időn keresztül.

Intenzív bőrápoló, bőrkondicionáló, bőrhámosító, gyulladáscsökkentő hatású készítmény a bőr mélyebb rétegeibe hatolva elősegíti annak zavartalan működését. Arc és testápolásra egyaránt alkalmas. Megtölti bőrét életerővel és vitalizálja a mindennapokban.

Bővebben...

Feng Shui Bagua CreamÉLETFILOZÓFIA KRÉMBE ZÁRVA!

Különleges gyógynövénykomponenseket tartalmazó, hidratáló és revitalizáló krém, amely bőrének tökéletes ápolást és védelmet biztosít. Erősítő és kondicionáló, gyulladáscsökkentő, immunstimuláló, a bőr ellenálló képességét fokozó gyógynövénykivonatokat tartalmaz. ( Ginkgo, Myrtus, Neemfa, Ginseng, Mate, Macskakarom, Japán keserűfű, Kamilla ) bőre feltöltődik a természet adta energiával. Az aloe vera aminosav és enzim készlete segíti bőre aktív működését. Növényi olaj ( búzacsíra, jojoba, szőlőmag, avokádó ) és vitamin tartalma ( A,B6,C,E ) aktiválja a bőr védelmi rendszerét, és elősegíti a bőr felső rétegének megújulását

Ajándékozza meg magát a természettel, melyet e krémbe zárva nyújtunk át Önnek.

Bővebben...

Feng Shui Bagua Harmony SamponÉLETFILOZÓFIA SAMPONBA ZÁRVA!

Feng Shui Bagua Harmony SamponA FENG SHUI Bagua Harmony Sampon 12 féle gyógynövény jótékony hatóanyagait egyesíti legjobb szakembereink tudásával, hogy hajának tökéletes ápolást és védelmet biztosítson.

Ajándékozza meg magát a természettel. Élvezze a tiszta erőtől ragyogó haj érzését mindennap.

Különleges, jótékony hatású gyógynövénykivonat komplex segítségével ápolja, kíméletesen tisztítja, a fejbőrt.

A Csalán tisztítja és vitalizálja hajszálait. A Kamilla és a Körömvirág elősegíti a fejbőrön keletkezett mikro sérülések gyógyulását.  Mogyorólevél és a Libapimpófű enyhíti a gyulladt bőr okozta problémákat, és jótékonyan befolyásolja a zsírosodás csökkentését. A Ginseng a Mate levél és a Macskakarom energetizálja és erőtől ragyogóvá teszi hajszálait.  A Levendula nyugtatja fejbőrét.

A Narancsvirág és az Ananász sejtújító tonizáló hatású.

Biológiailag aktív anyagai visszaállítják a fejbőr természetes egyensúlyát.

Feng Shui Bagua Harmony Sampon

Feng Shui Bagua Harmony TestápolóÉLETFILOZÓFIA TESTÁPOLÓBA ZÁRVA!

A FENG SHUI Bagua Harmony Testápoló a gyógynövények jótékony hatóanyagait egyesíti legjobb szakembereink tudásával, hogy bőrének tökéletes ápolást és védelmet biztosítson, egész nap.

Feng Shui Bagua Harmony Testápoló

Különleges, 9 féle gyógynövényt tartalmazó hidratáló és revitalizáló, testápoló készítmény Gyógynövény komponensei segítségével ( Ginkgo, Myrtus, Neemfa, Ginseng, Mate, Macskakarom, Japán keserűfű, Kamilla ) bőre feltöltődik a természet adta energiával. Az Aloe Vera aminosav és enzim készlete segíti bőre aktív működését. Vitamin tartalma ( A ,B6, E ) aktiválja a bőr védelmi rendszerét, és elősegíti a bőr felső rétegének megújulását. Intenzíven ápolja és hidratálja testét, növeli a bőr ellenálló képességét a külső káros környezeti hatásokkal szemben. Mindennapi használata során bőre megtelik fiatalos energiával, és frissnek üdének érzi bőrét minden érintés során.

Ajándékozza meg magát a természettel, melyet e testápoló nyújt át Önnek

Bővebben...

Feng Shui Bagua Harmony TusfürdőÉLETFILOZÓFIA TUSFÜRDŐBE ZÁRVA!

A FENG SHUI Tusfürdő a gyógynövények jótékony hatóanyagait egyesíti legjobb szakembereink tudásával, hogy bőrének tökéletes ápolást és védelmet biztosítson, még fürdés közben is.

Ajándékozza meg magát a természettel. Élvezze a simogatóan bársonyos bőr érzését mindennap.

Feng Shui Bagua Harmony TusfürdőKülönleges, jótékony hatású gyógynövénykivonat komplex segítségével ápolja, kíméletesen tisztítja, érzéki puha habjával selymesen simogatja bőrét. Kamilla és Macskakarom kivonatok a bőrön keletkező apró hegek, mikrosérülések gyógyulását serkentik. A Mate és a Ginseng frissíti vitalizálja testét. Az Ananász és a Banán kivonatok erősítik és kondicionálják bőrét fürdés közben. Narancsvirág kivonata puhítja tonizálja bőrét és segíti felső rétegének megújítását. Roboráló hatású, fokozza a szervezet specifikus ellenálló képességét. Fokozza a bőr természetes megújulását, ellenálló képességét a külső káros környezeti hatásokkal szemben.

Természetes hatóanyagai révén segít megőrizni bőre egészségét. Bőrbarát pH értékű, természetes  gyógynövényes fürdőkészítmény.
 Feng Shui Bagua Harmony Tusfürdő